Száz év és fél háztömb távolságra: Hogyan vezetett egy író nyúllyuka váratlan kapcsolathoz egy 1921 -es ház gyönyörű esszéjével

- Hazát akart, és így kezdődött. Így nyitja meg Annie Eliza Pidgeon Searing esszéjét, amely 100 évvel ezelőtt jelent meg Ház Gyönyörű. 1921 -es esszéjében, Searing elmesélte útját-vacak, elhúzódó, és sokszor alig több, mint egy remény és egy ima-a régi időkről kőház a Pearl Street 142. szám alatt, amelyet 1919 -ben, 62 éves korában megvásárolt és a következő két évet töltötte helyreállítása.

Searing - aki A.E.P. néven írt Elizászva, középső nevén, Eliza - Vassar -diplomás volt és dolgozó író, aki regényeket, gyerekkönyveket, folyóiratcikkeket és regionális történelmet publikált jogosult Rip Van Winkle földje: Túra a Catskills romantikus részein. Politikai agitátor is volt, a nők választójogi mozgalmában végzett munkájáról ismert.

Öt évvel ezelőtt még semmit sem tudtam erről a történelemről. Ehelyett: otthont akartam, és így kezdődött.

2016 februárjában láttam először a Gyöngy utca 165 -öt. Házas voltam, de egyedül jöttem megnézni a házat. Több mint egy éve ült, jegyzett, de eladatlan volt - az ár néhány havonta esett kissé -, amikor először ránéztem. A kékkő járdán álltam, és bevittem őt. 1850 -ben épült, és régi festékréteget rétegezett a fa burkolatára, a sokszor foltos tetőt, és a diszkrét kövekből készült alapot, nem pedig öntött betont. Világosan viselte a korát, és ezt imádtam benne.

Az előkert télen barna és ápolatlan volt, a fő emelet magas ablakai porosak voltak. Nem volt bútor, csak üres, visszhangzó szobák; a család, amely korábban lakott, majdnem egy éve eltűnt.

Odabent ömlött a fény a borult ég ellenére, és a ház magasnak tűnt, így magas, 13 méteres mennyezetével és pozíciójával a széles hátsó udvar felett emelkedett. Falai gipszből készültek, fölöttük elegáns, hangulatos díszlécek énekeltek az ügyes kézművességről, amely a házat formálta. Azonnal le voltam döbbenve.

Ő több ház volt, mint tudtam, hogyan kell vigyázni rá, és szüksége volt a munkára, de én mégis vonzódtam hozzá. Ráadásul, okoskodtam, mindenesetre a fészkelő jellegű munkára készültem. Új ikrekkel terhesen azt képzeltem, hogy az elkövetkező években benépesülök a házba, és évelő növényeket ültetek a fél hektár határán sok és egy nagy veteményeskert az elkerített hátsó udvaron, és bort inni a verandán lusta nyári estéken, miután a babáim születtek Alva. A látomás bódító volt; egység, teljesség, növekedés álma. Aznap este Brooklynban a férjem mellett ültem, és izgatottan lapozgattam az általam készített fényképeket. Este tettünk ajánlatot.

Ragaszkodtam ahhoz, hogy azonnal kezdjünk munkába a felújítás előtt, mielőtt két csecsemőt hazahoznánk. Mi négyen költöztünk a 165 Pearl-be, miután egy hónapig tartottunk a NICU-ban. Kinyitottam a bejárati ajtót, két apró embert cipelve, és lakk és friss festék illatát leheltem. Család voltunk, és ez volt az a ház, ahol az életünk kibontakozik. Kimerült voltam és szédültem. 2016. október 25 -e volt, én 30^th születésnap.

A következő években megtanulok anyának lenni, és írói és professzori karrierem folyamatosan növekszik. Érzem, hogy kristályosodik az önérzetem és a célom. Eközben a házasságom romlani kezd. A ház vitaforrássá válik; túl nagy, túl poros, túl öreg; túl nedves. Túl sok. Mint én, azt hiszem. De még mindig szeretem őt, és nem tudom elképzelni, hogy elmenjek.

Gyors előretekerés 2021 március közepére. Egy éve járunk egy globális világjárványhoz, és alig több mint egy hónap telt el azóta, hogy elmondtam a férjemnek, hogy szeretném, ha a házasságunk végleg véget érne. Nehezen tudok a munkára koncentrálni, mi van a könyörtelen felfordulással az életemben és a világban. De egy délután elhatározom, hogy hajlamos vagyok az új könyvprojektemre. A laptopomnál megpróbálom leírni, hogyan kerültem ebbe a kis városba, ebbe a házba, és mi történt itt azóta. Ahogy a kutatások korai, iránytalan napjaiban gyakran teszem, lezuhanok egy nyúllyukon, amely végül másfél háztömbnyire és 100 év múltán vezet A.E.P. - Eliza - Searing társaságában.

Érzem, ahogy a bőröm bizsereg az izgalomtól, amikor találok egy archív letapogatást a Searing cikkét tartalmazó számról. A folyóirat egyértelműen kelt, 1921 -es példányával és hirdetéseivel fekete -fehérben. Görgetem lefelé, kuncogva magamban szeretetteljes gúnyolódással azoknak a magazingyártóknak. Görgetés, görgetés, eljutok Searing cikkéhez - igen, ez a ház, gondolom, miközben hunyorogva nézem a képernyőt.

Elolvastam első sorait, és a nevetésem elhallgat. Hirtelen úgy érzem, hogy a szél kitört belőlem. Searing hangja kísértetiesen kortársnak tűnik. Az ő világa a politikai megosztottság és sürgető haladásra szólít fel; a vágy, hogy valami újat készítsünk egy régi keretből; romantikus, nem praktikus vonás a kopotthoz, a megélthez, a tartóshoz; és éppen úgy, mint most, a brooklyniták hihetetlen beáramlása Kingstonba.

De engem leginkább a saját életem párhuzama vonz: ez a nő, aki kőhajításnyira élt attól, ahol ülök az írást, lenyűgözte az általa felkínált életutak, a szerepek, amelyekben úgy érezte, hogy nem akarta öntvény. A lány egyedül tört ki, és a hosszú utat választotta.

Második emeleti irodámban a székemről és a darumról a Pearl felé néző ablak felé állok, erősen balra fordítva a fejem, és homlokomat az ablakhoz nyomom. Igen, innen látom, gondolom izgatottan. Látom neki. Visszaülök, és újraolvasom Searing nyitó sorát, és újra nevetek-ezúttal a felismerés őszinte nevetése. De jó, ő annyira jó! Úgy érzem - indokolatlanul, mondom magamnak, még ha úgy gondolom is -, hogy társak vagyunk. Szerettem volna megismerni őt. Azt hiszem, szerettük volna egymást.

A hízás finnyás volt és természeténél fogva érzékeny. Amikor elhatározta, hogy saját házat vásárol, elkeseredett a döntései miatt. „Lelke fellázadt” az új házak hasonlósága ellen, „olyan közel egymáshoz, hogy lehetett hallani, amint szomszédja veri a gyerekeket, vagy őrli a kávé a hajnalban. ” Zsigeri idegenkedése is volt a Kingstonban szétszórt, túlméretezett viktoriánus palotákkal szemben, amelyek „hadtestet szolgák. ”

Ehelyett „szíve szeretettel fordult” az 1750 -es holland kőházhoz a Pearl -en, annak ellenére, hogy a kor és az elhagyatottság évei miatt omladozott. Neki Ház Gyönyörű esszé, „Hogyan oldotta meg az egyik nő a lakásproblémát”, az önállóság és a találékonyság bugyuta darabnak álcázott heves és részletes kiáltványa. A felszínen csupán egy házat újított fel; valójában az önrendelkezésről írt, és arról, hogy saját életének építésze lesz.

Újra és újra elolvastam sorait, és meghatódtam ettől a szomszéd szellemtől érzett kényelem és érvényesülés érzésétől, mintha az idők folyamán kiszemeltem volna és láttam volna. Mintha tudtomon kívül is volt, hogy egész idő alatt társaságban tartott. Ezt az asszonyt, aki már rég eltűnt, és akit a lányom viseli. Ez puszta véletlen; vagy ha jobban szereted - mint én - a kismet. Ő olyan, mint én, és én is olyan vagyok, mint ő: önfejű, különleges és pontos a szavainkkal. Száz év és fél háztömb között. Ez puszta véletlen, vagy; ha jobban szereti - mint én - a kismet.

A napokban, miután megtaláltam Searing cikkét, megpróbálok többet megtudni róla. Éhes részletekre vagyok éhes: megtalálom a férj nevét, de soha nem említi az esszéjében. Felszállt? Ő adta neki a csizmát? Volt gyerek? Csodálkoznom kell, mert úgy tűnik, hogy ő, mint a legtöbb nő, nagyrészt elveszett a történelemben.

A 165 -ös vásárlás óta azon kaptam magam, hogy mind jobban szerelmes vagyok belé, és ingerültebb és túlterhelt vagyok. Sok tekintetben úgy érzem, mint a házasságom szimbóluma, olyan ötlet, amelyet mindig a jóság magjával fogok szeretni, de szüntelen sérülések és szakadások csak halmozódnak: víz van az alapban, és nem tudok lépést tartani a por. Lehetetlen fűteni. A legfontosabb, hogy a házasság és a család, akiknek megvettem és felújítottam a házat, tönkrement. Egyre inkább azt tapasztalom, hogy maradok vándorló helyiségekben, fájdalmasan megrakva az emlékkel, a hely héjával és az álmok, amelyek egyszer betöltötték, azokat, amelyeket egyre nagyobb kétségbeeséssel etettünk, hogy megpróbáljuk megtartani együtt.

A 165 önmagában túl sok nekem, tudom, anyagilag és az általa megkövetelt fenntartás szempontjából is. Korlátozott energiám és időm van; manapság azt gyakorlom, hogy lerakom a dolgokat, ahol csak tudom, visszavágok és kevesebbet csinálok. 165 Pearl kézenfekvő dolognak tűnik elengedni. Sokkal többet ér most, mint amikor megvettük, és én megölhetném a gyilkosságot, könnyen megkönnyítve a költözést valami kisebb, kevésbé félelmetes dologba. De nem vagyok benne biztos, hogy vannak érzelmi tartalékaim egy újabb nagy veszteség átvészelésére.

Vajon tudok -e, ha tudok akar maradni. Kíváncsi vagyok, hogy újból - ezúttal lelkileg - felújíthatom -e, és új értelmet adhatok -e ennek a helynek. Már hajoltam az indulás felé, de amikor felfedezem Searinget, valami megváltozik. Mivel a tavasz zöldíti a pázsitot, nem vagyok benne biztos, hogy tovább akarok menni. Hirtelen olyan élesen érzem heves, rezzenéstelen jelenlétét.

Ha maradok, átvezet -e a kétségeken és bizonytalanságokon?

Searing esszéjében a szomszédok véleményéről írt arról a döntéséről, hogy az erőforrásait egy értéktelen törmeléknek tartott házba öntik. „Az egyetlen dolog, amiben megállapodtak - írta -, az volt, hogy a nő őrült.” „Őrültnek” nevezzük azokat a nőket, akik nyilvánosan kikerülik az egyezményt, akik hajlandóságukkal vezetik a szépeket és a nem praktikusakat, akik saját döntéseiket hozzák és mellettük állnak. „Őrültnek” nevezzük azokat a nőket, akik önmagukat merik előtérbe helyezni.

Most én vagyok az a nő - őrült a bánattól, a kérdésektől és a döntésektől, amelyek annyira megterhelők, hogy megbénultnak érzem magam, hogy megmozduljak. Világos utat akarok, olyan dolgok értelmezését, amelyeknek talán soha nem lesz értelme. De talán nem az egyértelműség a lényeg. Talán ehelyett türelemről van szó, miközben minden szétesik, a romok és romok feltárásáról, az emberi szellem kitartásáról.

Talán arról van szó, hogy más befejezést engedünk meg, mint amit gondoltunk, hogy nyitva maradjunk Searing szavaival élve: „mire képes az emberi természetbe vetett hit”.

---

Sara B. Franklin Kingston, New York-i író. Nézze meg több munkáját itt.

Kövesd House House -t tovább Instagram.

Ezt a tartalmat harmadik fél hozza létre és karbantartja, és importálja erre az oldalra, hogy segítsen a felhasználóknak megadni e -mail címüket. Erről és hasonló tartalmakról további információkat talál a piano.io oldalon.